Szülők a különórák útvesztőjében – Miért éppen az angol?

Már ovis gyerek szülőjeként is nyakig elsüllyed az ember a különórák áradatában.

Úszás? Fejlesztő torna? Tánc? Zene? Angol? A választék végtelen. Mi legyen vajon a prioritás?

Most Gulácsi Annamária és Petri Barbi, a Rhyme Time angol nyelvátadás szakértői és szupermotorjai mondják el, hogy miért lenne jó, ha beférne az angol, nemcsak a különórák sorába, hanem az otthon négy fala közé is.

Ancsa, Barbi! Ti sok szülővel álltok kapcsolatban – olyanokkal is, akik hozzátok járnak, de olyanokkal is, akikkel saját szülőségetek kapcsán találkoztok. Mit láttok rajtuk, ha a különórákról van szó?

Ancsa: Nagyon lesarkítva, én mondhatni, kétféle szülővel találkozom: az egyik, aki mindenre IS járatni akarja a gyerekeit – én is ilyen vagyok, bár próbálom magam visszafogni egy kicsit –, a másik, aki semmire. 

Az első típus nem akarja, hogy bármiből is kimaradjon a gyereke, hiszen okos, tehetséges, aranyos. A második típus már a javaslattól is felháborodik, vagy megijed, hogy neki bárhova vinnie kéne a gyermekét a kötelező közösségeken túl. Itt egy kicsit kiemelném azokra a szülőket, akik tényleg attól tartanak, hogy valamilyen viselkedészavar, beszédkésés, vagy más, közösségekben jelzett probléma miatt a gyermekük különórája kudarcra van ítélve. Nekik azt üzenem, hogy bízniuk kell a gyermekeikben és próbáljanak ki néhány alternatív módszert – például a miénket -, mielőtt teljesen elszigetelődnének…

Aztán, persze, biztos van a szülőknek egy nagyon szűk, racionális csoportja, akik megtalálják az arany középutat, és tudnak a programok között jól priorizálni, de ők tényleg nagyon kevesen vannak.

Barbi: Általában úgy gondolkodunk mi szülők, hogy fontos a sport, fontos a zene, és esetleg harmadik befutónak ott a nyelv.

Ancsa: És három különóra azért nem kevés… Tehát, a harmadik vélhetően ugrik! Pedig mi az, ami nélkül nem fog boldogulni a gyerekünk felnőttként? Az angol. Szerencsére azért sok szülő tisztában van ezzel, nem véletlenül működik már közel száz csoportunk országszerte.

Én sem tudom pontosan, de anyukám egy jó nevű általános iskolában dolgozik, ahol hónapok óta kétféle szaktanár nem lelhető fel a tanári karban: számítástechnika és angol… 

Barbi: És ahol van tanár, ott sem feltétlenül tanulnak meg a gyerekek angolul, vagy mernek megszólalni…

A másik ok, ami miatt az angol hátrébb sorolódik az ovis és kisiskolás korúaknál, az az, hogy a szülő a nyelvoktatást csak úgy tudja elképzelni, hogy pad, szótárfüzet, frontális oktatás, csend, rend, fegyelem. Ha az angol már csacsogós “ugribugri”, mint a Jump&Fun, akkor az már nem is olyan komoly és hatékony.

Ancsa: A szülők nem feltétlenül gondolnak bele abba – miért is kéne, hiszen nem ez a szakmájuk –, hogy hogyan működik a gyerekek agya, amikor valami újat tanulnak, vagy sajátítanak el. Ide tartozik az ismert tartalom begyakorlása is. A Rhyme Time és a Jump&Fun nem véletlenül azon a bizonyos öt pilléren nyugszik, és nem véletlenül váltogatjuk a mozgásos, zenés, mesés, eszközös, ültetett blokkokat.

Számos tanulási stílus létezik, és minden gyerek ebben a korban ösztönösen keresi a sajátjait. Egyszerűen magyarázva: van, aki mozgás útján tanul a legkönnyebben, a mozgáskoordináció fejlesztése mellett, ezért mozgunk annyit az órákon, ezért hagyjuk a kicsiket szaladgálni. 

Vannak, akik a vizuális ingerekre a legfogékonyabbak, nekik segítség a csodásan illusztrált mesekönyv, a szókártyák, a bábok. A bábok és egyéb eszközök a taktilis igényeket is kielégítik.

Sokuknak a zene és a ritmus ad segítséget a tanuláshoz, ezért hallgatunk annyi dalt, és énekelünk, mondókázunk együtt, miközben összekötjük a dallamot es szöveget a mozdulatokkal. 

Óráinkon tehát sokféle módon kínáljuk meg a gyerekeket az angol nyelvvel, és erre biztatjuk a szülőket is, hogy tegyék meg otthon.

Barbi: Olyan csodálatos, amikor elkezdek dúdolni egy dallamot, és abból már jönnek nekik a szavak, a kifejezések, a mondatok. 

Ancsa: És ugyanígy van ez a mozgással. Egyetlen mozdulatomból tudják, hogy például ez a “fish” (hal). (Kopoltyúként mozgatva kezeit.)

És mi van, ha az én gyerekem az egész Jump&Fun órán csak rohangál?

Ancsa: Az egész órán biztos nem fog rohangálni, de én azt szoktam mondani az anyukáknak, apukáknak, hogy engedjék el a gyereket, hadd szaladgáljon, ha ahhoz van kedve, ő ott és akkor így dolgozza fel az ingereket, amiket kap. 

Nagyon jellemző, hogy a szülők zavarban vannak a saját gyerekük viselkedésétől, pedig nem kellene. Sokszor a mozgékonyabbakat ezért sem viszik – sporton kívül – különórákra, vagy csak olyanokra, ahol nagy a fizikai megterhelés, vagy, a kis korosztályos közösségtől elzárva, egyedül vannak az oktatóval. Pedig a játékra és a közösségre minden gyereknek szüksége van!

Oktatóink pontosan tudják, hogy mikor kinek lehet rohangálnia, kinek nem, tudják, hogy miért küldik ki pár percre az egyik gyereket, míg a másikat bent tartják. Egy Jump&Fun óra kívülről sokszor úgy hallatszódik, látszódik, mintha mindenki csak rosszalkodna, de belülről egészen más történik. Egymásra hangolódunk és észrevétlenül, jókedvűen tanulunk.

Annyi sikertörténetet éltünk már át a hozzánk járó, kitartó családokkal, hogy ha csak rágondolok, könnybe lábad a szemem. Elsősorban a szülőnek kell elhatároznia magát és kitartania a rendszeres angol foglalkozások mellett, és ez fogja meghozni az eredményt a gyereknek is!

Nagyon sok a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerek. Azok a szülők még nehezebben íratják be egy ilyen foglalkozásra a gyereküket.

Ancsa: Livi, a nagyobbik lányom is SNI-s. Mi általa is megtapasztaltuk, hogy egy gyerek sokféleképpen lehet okos. Nem csak a csendben ülő, fegyelmezett gyerek az, hanem az is, aki folyton matat, rohangál, hangoskodik. 

Az oktatóinkat is ebben a szellemben képezzük, hogy lássák a finom különbségeket és értsék, egy gyerek mit miért csinál, ezáltal jó döntéseket tudjanak hozni az óramenettel kapcsolatban is. Nem véletlenül tart 4-6 hónapig egy-egy oktatóképzésünk, hiszen kollégáinknak nagyon felkészültnek kell lenniük! Mentorálásukat pedig sosem hagyjuk abba.

Angolos foglalkozásból is van jó pár féle. Miben különbözik a Rhyme Time módszere a többitől?

Barbi: Például abban, hogy ez a módszer a magyar családokra lett kitalálva, hozzánk, magyarokhoz lett illesztve, nem pedig egy külföldről átvett sablonprogram. De a legfontosabb különbségnek én még mindig azt látom, hogy mi bevonjuk a szülőket. Nem azt mondjuk, hogy ezt csak én tudom, mert ez a szakmám, te meg maradj csendben, hanem azt mondjuk, hogy gyere anya, gyere apa, csináljuk együtt, mutatom, hogyan! De te vagy a kulcs, veled jobban megy!

Mert nagyon szuper, hogy hetente egyszer kap egy angol nyelvi fürdőt a gyermek, de mennyivel többet számít az, ha otthon is hallja az angolt, a számára elsődleges forrástól: a szülőtől. Ezért kapják meg tőlünk a családok az óravázlatokat, ezért tartozik a tanfolyamokhoz mesekönyv és hanganyag, amit mindenki hazavisz, ezért vannak online szülői tanfolyamaink, úgynevezett kihívásaink.

Ancsa: Mindenki minőségi időt szeretne tölteni a gyerekével, de ez annyi minden miatt meghiúsul. Mi a közös minőségi idő megtalálását, értelmes és lelkileg kapcsolódó eltöltését segítjük – angolul.

És milyen szuper, ha egy szülő abban az életszakaszban teszi ezt így meg, amikor a gyereke egész teste és elméje arra van berendezve, hogy nyelvet tanuljon. Ebben a korban nincs különbség két gyerek nyelvérzéke között, ha megkapja a nyelvi inputot, bármely gyerek kétnyelvű lehet. Mi ezért szorgalmazzuk, hogy minél előbb kezdjék el otthon a közös angolozást. 

Kezdd el most! Hiszen a kétnyelvű nevelést egyféleképpen lehet elszúrni: ha nem csináljuk.

Szóval minél előbb kezdjük, annál jobb és hatékonyabb. Mi van, ha az én gyerekem már iskolás, középiskolás? Totál el vagyok késve?

Ancsa: Neked szülőként az a feladatod, hogy megtaláld a legjobb motivációt a gyerekednek, és ez nem a nyelvvizsga lesz. Te tudod, mit szeret. Szereti a filmeket? Mondd el neki, hogy ha megtanul angolul, akkor eredeti nyelven nézheti őket. Szereti a focit? Ezentúl sokkal több meccset nézhet és érteni fogja a közvetítést. Szeretne utazni? Angol nélkül szinte lehetetlen utazni! Sosem késő, csak kezdd el MOST!

Tehát arra buzdítotok engem és minden szülőt, hogy beszéljek, játsszak otthon angolul a gyerekkel. De mi van, ha nekem nem olyan jó az angolom?

Barbi: Sok szülő ezt gondolja magáról, miközben a legtöbbjük tudása tökéletesen alkalmas arra, hogy játékosan angolozzon otthon a gyerekkel. Inkább az eszköztelenség az, amivel küzdenek. Míg simán nekiállnak matekozni otthon a gyerekkel, vért izzadva is, addig angolozni már nem akarnak… egyszerűen azért, mert nem tudják, hogyan kellene csinálni. “Jaj, nem vagyok anyanyelvi szinten!” – indokolják sokszor!

Ancsa: Nem is kell anyanyelvi szinten lenni! Ennek elfogadásához és a továbblépéshez nyújtunk maximális segítséget a honlapunkkal, az online kihívásokkal, a Rhyme Time és Jump&Fun foglalkozásokkal, a mesekönyvekkel.