10 év. Az azért már egy jelentős idő a ti életetekben is. Milyen erre visszatekinteni? Mit jelent ez nektek?

B.: Nekem mindenképp egy hatalmas növekedést, ahogy kitárul az olló 2 kése. Mind az elért családok számát tekintve, mind az oktatói csapat miatt, mind az újabb és újabb foglalkozások és online kihívások terén. Az a fantasztikus, hogy létre hoztunk valamit, ami áll a két lábán. És hogy ma már az a kétely felhő, ami 2013-ban még körül lengte a kétnyelvű nevelést, oszladozik.

A.: Én nem érzem a 10 évet a RT-ban. Amikor a gyerekemre ránézek, akkor ledöbbenek, hogy már milyen nagy. Érdekes, pedig a RT-mal is történt legalább annyi dolog a 10 év alatt, mint a gyerekeimmel. A Rhyme Time angol zenebölcsi foglalkozások után indultak a Jump&Fun ovis tanfolyamok, megszülettek az online kihívások, amikből már számtalan létezik, és lett Bookfairy, amiben könyvekkel foglalkozunk. Kineveltünk egy szép létszámú oktatógárdát országszerte, sőt, országhatárokon túl is. Ezúton kérjük a kedves szülőket, akik szeretnének a környéken Rhyme Time vagy Jump&Fun foglalkozást, írjanak nekünk emailt, hívjanak telefonon, érkezünk!

Barbi, említetted azt a bizonyos „kétely felhőt”. Oszladozik vagy eloszlott?

B.: Intézményi szempontból nem érzek nagy változást. Ott csak mi vagyunk határozotabbak, hogy márpedig jövünk, mert ez jó. Inkább a szülők változtak. A bölcsődékbe, óvodákba is általában ők lobbizzák ki, hogy bejussunk. 

A.: Nagyon kevés olyan intézmény van, ami magától keres meg bennünket – bár szerencsére azért van néhány. De valóban a szülők azok, akik igényt jeleznek az óvoda, bölcsőde, iskola felé, és “meghívnak” minket. Ez nagyon jó érzés, egy olyan bizalmi viszony, amiből az ember szívesen táplálkozik, akár 10 éven keresztül is. 

Ami egyre gyakrabban fordul elő, hogy az intézményvezetők véleménye megváltozik, mert van annyira nyitott, hogy beül egy órára, és látja, hogy ez egy mozgásos, játékos, zenés, fejlesztő módszer, ami nem a „megszokott felmutatom a kártyát és mondjátok utánam angolul, gyerekek” angoloktatás. Általában fronális oktatásként képzelik el az angol nyelvátasást már az egészen piciknél is.

Mozgás, játék, zene. Mitől vagytok még mások, mint a többiek?

B.: Első sorban kapcsolódástól és a közösségtől. A RT a magyar szülőket szólítja meg, nem feltétlenül az itt élő külföldieket. Mi is magyar családként visszük be a mindennapjainkba az angolt, mi ezt csináljuk otthon is. Fogjuk a szülők kezét, terelgetjük, edukáljuk őket. Nem azt mondjuk, hogy hozd el, és mi megtanítjuk angolul, hanem ki merjük mondani, hogy szülőként TE vagy az, aki az elsődleges forrás lehetsz. Együtt csináljuk.

A.: A tanfolyamra járó családok megkapják az óravázlatokat, a meséket, a mesék helyes kiejtését, dalokat, valamint minden érdeklődő számára rengeteg ingyenes anyag található a honlapunkon is, ami nagyon nagy plusz. Fontos, hogy mi nem más nyelviskolák ellen vagyunk, hanem mi a korai nyelvelsajátítást, a kétnyelvű nevelés mellett állunk. Otthon is kétnyelvűen élünk, nem csak beszélünk róla. Sajnos, személyesen nem tudunk mindenhol ott lenni, de ha a szülő elviszi a közelében lévő legjobb langol foglalkozásra a gyerekét, és mellette még képzi magát a mi online kihívásainkon, melyek segítségével otthon rendszeresen angolul játszik, olvas, tevékenykedik, akkor mindent megtett. Ahol a gyerek a foglalkozásokon túl otthon is tényleg megkapja az angolt, akkor a gyerek szárnyalni fog. 

Általában az online kihívások azok, ahol az igazi keménymaggal, a kétnyelvű nevelést művelő szülőkkel találkozunk. Ezek a programok eljuttatták a RT-ot a világon bárhová. Nagyon büszkék vagyunk erre.

A másik nagy dolog, hogy több olyan intézmény is van már, ahol mi magunk kétnyelvű csoportok angol szakmai munkáját végezzük. Ott tanítói-gondozói feladatokat tudjuk ötvözni: nem csak tanítunk, hanem nevelünk is. És ebből nagyon szép eredmények, megható történetek születnek.

Ebben Ancsa neked most nagy változás jött az életedbe. Mert hogy kvázi óvó néni lettél.

A.: Igen, így négy egyetemi diplomával óvó néni lettem. Egyébként nekem ez egy nagyon régi vágyam volt. Imádom a “kék csoportot”. Fantasztikusan ügyesek a gyerekek. Hat hét telt el a kezdés óta és már elkezdtek beszélni angolul. És hiába tudom, sok-sok éve tapasztalom, hogy igen, ez így működik, még mindig meglep, hogy milyen gyorsan felszedik a kicsik a nyelvet.

Amúgy a táborokban, meg a kétéve futó angol délutánokon már egy ideje hasonlót csinálunk. Ott van idő kibontani egy-egy témát! Nem csak mozgunk (ami egyébként elengedhetetlenül fontos), hanem kézműveskedünk is, közösen étkezünk, tisztálkodunk. Ám az hogy én ott vagyok egy óvodában hétfőtől csütörtökig, reggeltől alvásig, az valóban egy merőben új dolog számomra.

Megkerülhetetlen téma, hisz a 10 évetek történetében ott a Covid is. 

A.: Akkor teljesen elvesztettem az időérzékemet. Van Covid előtti és Covid utáni idő, de hogy abban a két évben mi történt, hát azon nagyon el kell gondolkodnom, pedig ugyanúgy dolgoztunk. Lettek online és hibrid óráink, amik által megszűntek bizonyos térbeli határok, miközben nagyon szigorú térbeli korlátok emelkedtek. Volt, aki Bécsből, Rómából vagy épp Kuala Lumpurból járt hozzánk. Ha vállalkozásként nézzük a RT-ot, akkor a Covid egy nagy sikertörténet, mert nem eltűntünk alatta, hanem közben még ki is virágoztunk. Sikerült fent tartanunk a kötődést a gyerekekkel a képernyőn keresztül is úgy, hogy alapvetően nem vagyunk képernyőpártiak.

Pedig sok képernyőt néznek a gyerekek (és a felnőttek is), valószínűleg sokkal többet, mint egy évtizeddel ezelőtt. Ti mit érzékeltek ebből?

B.: Talán azt, hogy nehéz elérni a tudatos jelenlétet. A szülő nem tud lenyugodni a foglalkozáson, amíg ott van velünk és a babájával. Nyomkodja a telefont, fotóz, megosztja. És hát a 3 év alattiak figyelmét is egyre nehezebb lekötni. Ez abból is látszik, hogy hány eszköz kerül elő, és hogy egy blokkot meddig tartunk. Talán picit fel van pörgetve minden. De azért próbáljuk elhúzni, és két dalig még labdázunk, akkor is, ha a gyerek már a kilincsen lóg.

A.: Sokszor azt látom, hogy ilyenkor a szülő elkezdi szégyellni magát, és inkább kiviszi a gyereket. Ne, ne vidd ki! Maradjatok bent, öleld meg, pörgesd meg. Nyilván vannak érthető esetek, ami miatt ki kell menni, de csak azért, mert ő ki akar menni, mert megszokta, hogy mindig azt csinál, amit akar, azért ne menjetek ki.

B.: Nagyon nehéz szülőnek lenni ma. Kevés a kapaszkodó, és sok a lehetőség. És minden marhára fel van gyorsulva. Én egyébként csodálom az anyukákat azért is, hogy a Covid után kimozdulnak és nem félnek. Ezt minden órán el is mondom nekik.

A.: Készítettünk egy online beszélgetést Zvara Dórával, a Dora’s House alapítójával, az ő nyelviskolája szintén most 10 éves. Szuperjó beszélgetés, a honalpunkon és a FB oldalunkon is fent van. Ott is volt szó a várakoztatásról, késleltetésről. Azért játszunk még egy labdás játékot mert a gyereknek meg kell értenie, hogy várni kell a buborékra. Ki kell tolni a katarzist, amire a gyerek vár. Nem kaphat meg mindent rögtön. Milyen csoda, hogy ezt egy RT foglalkozás keretei között is tudjuk tanítani. Megnyugtatni a szülőt, hogy nem baj, ha nem adod oda rögtön, csak hogy ne sírjon. 

B.: Ez egy örök vívódás azért, mert ugye egyrészt ki kell szolgálnom, boldoggá kell tennem azt a gyereket, mert a szülő nekem fizet. Másrészt viszont nem szabad, hogy azt gondolják, hogy én bármit megteszek, csak azért, mert fizetnek. Nekem azt kell csinálnom, amiért ott vagyok, és azt úgy kell csinálnom, hogy elérjük a célunkat: a gyerek megtanuljon angolul.

Vannak olyan gyerekek, akiket láttatok felnőni az RT történetében?

B.: Vannak bizony! Bár mindig Ancsánál landolnak az ilyenek esetek. Mert a Tücsöktanyán, az egyik legrégebbi helyszínünkön, én tartom a Rhyme Time-ot, ő pedig a Jump&Fun-t, az ovisok mellett már a sulis korosztálynak is. De azért én is tudok róluk. Ott van például Jázmin, aki 10 éve velünk van. Az anyuka angol tanár, és az összes kihívásban benne vannak. Vagy ott van Balázs is a kezdetektől, akivel olyan képünk is van, amikor Rhymet Time-on ül az én ölemben, az én Ákosom pedig az ő anyukájának az ölében. 

A.: Nagyon nagy élmény ez. Az igazi visszaigazolás a tábor, és az idei különösen ilyen volt. Nagyon nehéz lelki állpotban kezdtük meg a szervezést, de az nem volt kérdés, hogy lesz, és hogy tele lesz. Amikor megkérem a gyerekeket, hogy tegye fel a kezét az, aki baba- vagy ovis kora óra jár angolra, tízből kilenc kéz fent van. És ezek a gyerekek nem csak beszélnek angolul, hanem fordítnak is! Úgy, hogy ugye a módszerben nem fordítunk. Miért tudnak akkor mégis fordítani? Mert olvasnak! A módszerben nagyon nagy hangsúlyt kap az olvasásra nevelés. 

És hát azok a szülők, akik angolul olvasnak a gyerekeiknek, magyarul is olvasnak nekik, és emiatt olyan szókincsük van mindkét nyelven, hogy én csak hallgatom, és örömömben sírok. Nagyon sokan iskola előtt elkezdenek maguktól olvasni, írni – angolul is. Pedig nincs semmiféle erőltetés ez irányba.

Ezek a gyerekek tudnak angolul “levegőt venni”, még akkor is, ha esetleg kimarad egy hosszabb időszak a nyelvátadásból.

Most tulajdonképpen azt állítod, hogy a két nyelv (magyar és angol) támogatja egymást. Pedig az egyik leggyakoribb tévhit a korai idegennyelv tanulással kapcsolatban, hogy „ha még magyarul sem tud rendesen, ne kezdjen el angolul tanulni”.

A.: Sok tévhit nincs még eloszlatva. Még mindig van olyan szülő, aki azt kérdezi, hogy majd év végére hány szót fog tudni a gyerek és milyen igeidőket ismer. Felejtsük már el ezt! Mert nem ez a lényeg. A gyerek magába szívja az órákon a nyelvet, a játékban gyakorolhatja, és emiatt mer majd angolul kommunikálni. Sok felnőtt hiába tud angolul, nem mer megszólalni, mert pörög a fejében, hogy most melyik igeidőt kellene használni, meg hogy hogyan is kell kiejteni ezt a szót. Ezek a gyerekek mernek majd beszélni, mert a zsigereikben lesz az angol.

A játék fontosságáról a tanulásban nemrég megosztottuk egy cikket. Ha jól emlékszem 7-szer gyorsabban mennek be az infók, ha játékosan tanulunk. És mi ezt tesszük.

Mi az elmúlt 10 év legnagyobb dicsősége számotokra?

B.: Nekem az, hogy itt vagyunk, nem álltunk meg, nem döglöttünk bele a Covidba, sőt! Az, hogy egy lapon említenek több nemzetközi franchise-al, de közben ezt mi itthon kezdtük, Magyarországon!

A.: És bejárja a világot, ahogy említettük is már.

B.: Ha saját gyereket is “ér” mondani, Félix abszolút dicsőség, pláne h vele volt a legnehezebb anno, a sok ellenállás miatt és mert nem volt senki támogatóm… Vele is kéne lassan egy interjú, hogyan látja a kétnyelvű életét kamaszként.

A.: Hát igen, a saját gyerekeinkre én is nagyon büszke vagyok. Lívinek, aki most 18 éves, rengeteget tett az életéhez a kétnyelvű nevelés és az, hogy a tanítványaim rajongó szeretetében sütkérezhet 10 éve. Autizmussal élő, szociálisan és érzelmileg nehezített pályán mozgó gyerekként vajon mennyi sikerélmény és magabiztosság várt volna rá a nyelv órákon, ha nem hozza otthonról az egész közegeget. Lulu pedig ugye gyakorlatilag bele született a kétnyelvűségben és a Rhyme Time-ba. És azóta már háromnyelvű.

Ez a két lány nagyon sokat tett le az asztalunkra. Gyerekként is fegyelmezetten “dolgoztak”, filmeztek velem, az online kihívások tőlük lettek élet-szagúak, a foglalkozásainkon használt dalokat, játékokat megannyiszor tesztelték le és mutatták be. Szerencsére ők is büszkék magukra.

Dicsőség még oktatóink jóvoltából az országos lefedettség, és az, hogy rengeteg intézmény, művelődési ház lát minket szeretettel. Imádjuk, hogy az angol foglalkozásokon túl eredeti angol könyveket is kínálhatunk az angol nyelvben elmerülni vágyóknak.

És, egy kis karácsonyi csoda, amit megosztanék veletek: A lányaim (saját, meg az egyik, aki „haza jár” hozzám angolra kis pötty kora óta), a délutáni angol sulim után német karácsonyi dalokat énekelnek együtt, kéz a kézben, hiszen angolból már olyan ügyesek, hogy inkább német tagozatra mentek iskolába…. És hány meg hány ilyen kis ügyesünk van…

Mik a tervek a következő tízesre?

B.: Én biztos vagyok benne, hogy ezt fogom csinálni még nagyon sokáig.

A.: Marad a tanítás, a továbbképzések, marad a Rhyme Time, de szeretnék időt, energiát fordítani más dolgokra is. Meg szeretném végre írni a segítő könyveket, amikre már régóta készülök. Izgalmas témák, például az angol olvasás- és írástanítás, na meg az autizmus és az angol kapcsolatának kutatása.  Szeretném végre bejárni a világot saját gyerekeimmel, most, hogy már/még lehet, hiszen a többnyelvűség miatt eleve világpolgárok. Az egész világ az övék!